Balássy Betty és Varga Feri: „Az ellentétek között is lehet harmónia”

A fiatal zenész házaspár kapcsolata annak idején kissé viharosan indult, de azóta irigylésre méltó rendet teremtettek maguk körül. Pedig azt állítják, ők ketten olyanok, mint a tűz és a víz.

Kilenc éve már, hogy Balássy Betty és Varga Feri a Megasztár harmadik szériája alatt egymásba szerettek. Akkoriban sokan kételkedtek a kapcsolatuk erejében, ők mégis bebizonyították a világnak, hogy egy munkakapcsolatból is lehet mindent elsöprő szerelem, és a legnehezebb helyzetekből is újra lehet kezdeni. „Azt hiszem most, hogy már két csodás kis gyerekünk is született, és közben folyamatosan utazunk, és dolgozunk, kijelenthetem, nem ismerjük azt a szót, hogy lehetetlen” – kezdi Balássy Betty énekesnő a ragyogó nyári napsütésben kertjükben üldögélve. Míg mesél fél szemmel a három éves körülöttünk szaladgáló Rózán a tekintete, és a babakocsiban szunyókáló, négy és fél hónapos Danira is oda-oda pillant. „Októberig szinte nincs egy szabad percünk sem, annyira sok a fellépésünk. Nekünk az a pihenés és nyaralás, ha itt lehetünk a saját otthonunkban.  Feriben volt egy kis aggodalom, hogy vajon lehet-e két gyerek mellett is teljes értékű előadóművésznek lenni, de szerintem csak szervezés kérdése az egész” – jelenti ki határozottan a gyönyörű hangú énekesnő, aki azt is elárulja, hogy alapjában véve párjával ők ketten olyanok, mint a tűz és a víz. „Egyáltalán nem vagyunk egyformák, de ez pont ettől szép! Meg tudjuk beszélni a különbözőségeinket. Így volt ez a homeopátiával és a természetes gyógymódokkal is. Én már régóta ismerem és használom ezeket a szelíd módszereket, ugyanis szörnyen hányingeres típus vagyok” – kap a fejéhez nevetve Balássy Betty, akihez, míg beszél, odaszalad két kutyája, Szotyi a tacskó és Gyömbér a mopsz is egy simogatásra. Közben férje, Feri veszi át a szót: „Erről én is tudnék mesélni. Mindkét terhesség alatt nagyon rosszul volt, és tehetetlennek éreztem magam.” De állítólag Bettyt nem csak a várandósság alatt gyötörték ezek a tünetek, már előtte is sok problémája volt. Pályája elején ugyanis hajón is dolgozott, és csak gyógyszerek segítségével tudott a fedélzeten maradni. Sőt a mai napig gondot okoznak neki a repülős, de még néha a hosszabb autós utazások is. „Engem a barátaim figyelmeztettek arra, hogy próbáljam ki a homeopátiát. Szörnyű volt, hogy a hányingercsillapító gyógyszerek miatt mennyire lelassultam, és fáradékony lettem. Nekem a fehér bogyócskák itt bizonyítottak először, aztán a terhesség alatt tökéletesen meggyőződtem arról, hogy erre van szükségem” – emlékszik vissza az énekesnő, aki azóta már más természetes gyógymódba is beleszeretett. Ha csak teheti, aromaterápiás olajokkal gyógyítja az egész családot, beleértve a kutyusokat is. „Feri néha kétkedve figyeli ezeket a dolgokat, de mivel látja, hogy nálam már beváltak, ő is kipróbálja őket. Kínozta már fejfájás fellépés előtt, amikor nem volt más választása, bevette, amit én adtam neki. De kénytelen volt azt is elismerni, hogy bizony a stressz és feszsültség ellen is kitűnően használhatók ezek a szerek.”

Az énekes házaspár tehát nem csak a színpadon, de az életben is remekül kiegészíti egymást. Hiszen mindketten egyetértenek abban, hogy az egészség az egyik legfontosabb ajándék az életben, amire komolyan ügyelni kell. Ezért is tartották évekkel ezelőtt olyan fontosnak, hogy kertes házba költözzenek, ahol saját zöldséget és gyümölcsöt termesztenek. „Egy kert gondozása nagyon időigényes feladat, de egyikünk sem bánja, mert itt is be tudjuk osztani a munkát. Feri, mint mindig nagy dolgokban gondolkodik, fúr, farag, locsol és kikötözi a növényeket, én pedig ültetek, palántázok, vagy éppen elteszem a befőtteket. Olyan jó, amikor tudod, hogy mit eszel. Mi megtermeljük a paradicsomunkat, a hagymánkat, retkünket, de a fűszernövények széles skáláját is. Van eprünk és meggyfánk is. Tavaly hatvan üveg lecsót tettünk el például, amit az egész család imádott” – mesélik szinte egymás szavába vágva, és már pattannak is fel, mert hamarosan indulniuk kell egy fellépésre. Azért még minden gyerek és kutyus kap egy utolsó simogatást, és így is érződik a rend és a harmónia.

Molnár Dóra

forrás: Homeo Patient


Megosztás a Facebook-on