Farkasházi Réka: “Mindenben a természetesség híve vagyok”

A fiatal színésznőt sokan a Barátok közt című sorozatból vagy az ATV reggeli műsorából ismerik. Ezúttal azonban egy számunkra szokatlan helyzetben találkozhattunk és beszélgethettünk vele. Az Ünnepi Könyvhéten sürgölődött, mosolyogva segített könyvkiadó céget vezető férjének. A művésznő, aki munkája mellett két gyermeket nevel, blogot ír, és ismét egyetemre jár, láthatóan ragyog, tele van energiával. Természetesen kibújt belőlünk a kérdés: hogy csinálja?

Farkasházi Réka

„Mióta nem köt szerződés sehová, nagyon sok örömteli tevékenységet végezhetek. A rengeteg színpadi fellépés, koncert, vidéki túra és szinkronmunka mellett harmadik gyermeklemezemen is dolgozom. Csakúgy, mint az előző kettőnél, itt is a zenekar tagjai zenésítik meg kortárs költők verseit. Karácsonykor már szeretnénk a fa alá tenni, tehát nagyon sok a teendőm. Emellett igyekszem férjemmel, Bencével és gyermekeimmel, Benivel és Rebekával is elég időt tölteni. A hétvégéken a fellépések mellett egyetemre is járok. Képtelen vagyok nyugodtan ülni, mindig tevékenykednem kell. Szeptembertől az újonnan alakuló Vidám Színpad tagjaként még több feladat vár rám. Mindehhez nagyon sok energiára van szükség, így minden nap odafigyelek az egészségemre.” – meséli Farkasházi Réka.

„Nagyon fontos számomra az egészséges életmód, a tudatos táplálkozás, a testmozgás. Úgy érzem, így nagyon sok betegséget megelőzhetünk, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak lehetünk. Törekszem arra, hogy gyermekeimnek átadjam ezt a szemléletet. Gyerekként nem sportoltam rendszeresen, emiatt később nagyon nehezen tudtam rávenni magam a testmozgásra. De pont ezért elengedhetetlennek tartom, hogy a kicsiket nagyon korán rászoktassuk az egészséges életvitelre. Nincs is annál meghatározóbb, mint amit tőlünk látnak, hallanak  arról, hogyan élünk, hogyan érezzük magunkat nap mint nap. Jellemzően folyton panaszkodunk, rengeteg gonddal küzdünk, és ma már mindenhol azt sugallják, hogy egy szem gyógyszert kell csak bevennünk, és ez megoldja problémáinkat. Észre sem vesszük, és minden nap tényleg bekapunk valami pirulát erre vagy arra. Nem is gondolunk rá, hogy ezzel csak újabb betegségeket okozunk magunknak. Persze én is a nyugati kultúrában nőttem fel, látom és becsülöm a modern orvoslás eredményeit, és alapvetőnek tartom a szakértelmet, az ésszerűséget és a középút elvét. Azonban csak ténylegesen indokolt esetben érzem szükségesnek az allopatikus gyógyítást. Mindenben a természetesség híve vagyok, sokszor alkalmazom a természetes gyógyító eljárásokat, így a homeopátiát is, hiszen ez az orvoslás a természetes folyamatokat állítja helyre. Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a hagyományos orvoslást gyakorlók körében is sokan nyitottak, és ha lehetőség van rá, szívesen használnak homeopátiás készítményeket. Nagy örömömre rendszeresen megoszthatom saját tapasztalataimat az Anyakanyar című blog olvasóival, ahol a gyermeknevelés, az egészséges életforma és a természetes gyógymódok is kiemelt témák.” – árulja el a művésznő.

Farkasházi Réka„A homeopátiával először kisfiam, Beni betegeskedése miatt kerültem kapcsolatba. Egyik barátnőm ajánlott egy Franciaországban végzett orvost. Az első találkozáson két órás állapotfelmérést végzett, és Beni kapott egy alkati szert. Nagyon jó tapasztalataim voltak, sokkal kevesebbet volt beteg, és végre nyugodtabb éjszakák következtek. A jó eredményeket látva, magam is elkezdtem használni ezt a gyógymódot, és a homeopátiás szerek segítségével gyógyírt találtam visszatérő tüneteimre.  Nagyon fontos például, hogy a hangszálaim rendben legyenek, a sok beszéd és ének azonban néha ugyancsak megterhelő. Ha a rekedtség legkisebb jelét észlelem, azonnal elszopogatom a kis fehér golyócskákat. Kezdetben, egy kis füzetben jegyzeteket készítettem, majd fokozatosan elsajátítottam az alapokat, így nem kell minden esetben orvoshoz fordulnom. Szerencsére a barátaim és a kollégáim között is vannak igazi szakértők, akik saját mini patikájukat mindig maguknál hordják, így a váratlan helyzetekben is biztonságban érzem magam.” – meséli mosolyogva Farkasházi Réka.

„A homeopátiával kapcsolatos legmeghatározóbb élményem mégis egy barátnőm szüléséhez kötődik, ahol maga a szülésznő ajánlott két homeopátiás szert a kismamának. A hatás fantasztikus volt. Szinte hihetetlen mértékben gyorsította és könnyítette meg a baba érkezését. Akkor határoztam el, ha egyszer egy harmadik gyerekre is vállalkozom, biztosan alkalmazni fogom ezeket a csodás készítményeket.”

Révai-Bere Anita

forrás: Homeo Patient 


Megosztás a Facebook-on