Dr. Veress Csaba: "A mi feladatunk – a munka és a tájékoztatás" | Homeopátiás Öntevékeny Baráti Kör

Dr. Veress Csaba: “A mi feladatunk – a munka és a tájékoztatás”

Beszélgetés a Schüssler-hajó fedélzetén Dr. Veress Csaba gyógyszerésszel

Homeo Sapiens: Mikor és hogyan találkoztál először a homeopátiával?

Dr. Veress Csaba: Mintegy hét évvel ezelőtt 2003-ban találkoztam a homeopátiával. A pollenszezon közepén jártunk és a paciensek kezdtek érdeklődni a már akkoriban egyre elterjedtebb anti-hisztamin készítmények iránt. Ennek kapcsán én is precízen utána jártam a Magyarországon már forgalomban lévő szereknek. Érdeklődésem az egész témakör iránt felébredt, így fokozatosan a mono-készítmények sorát is elkezdtem felderíteni.

Homeo Sapiens: Azután hallottál valamiféle Schüssler sókról…

Dr. Veress Csaba: Bizony-bizony. Azt hiszem ez pecsételte meg teljesen a sorsomat; ekkor váltam véglegesen a homeopátia elkötelezett hívévé. 2008-ban Debrecenben elvégeztem a többnapos Schüssler tanfolyamot, és az arcdiagnosztika is innentől fogva részese a mindennapjaimnak. Főnökasszonyommal, Katona Tiborné Évával – aki szintén elvégezte a kurzust – a patikában felváltva, vagy ha időnk engedi, akkor együttesen végezzük az arcdiagnosztikai vizsgálatokat.

Homeo Sapiens: Az emberek kezdetben nem idegenkedtek az újfajta vizsgálattól?

Dr. Veress Csaba: Valóban volt a kezdetekben egyfajta tartózkodás. Jellemző volt, hogy a paciens nem jött, hanem küldték, avagy hozták. Értem ez alatt, hogy a férj elküldte hozzánk a feleségét, vagy a szülő-szülők elhozták a gyereküket a vizsgálatra. És amikor egészben visszakapták őket, látták, hogy ez nem is olyan ördögtől való varázsolgatás. Időközben a sok pozitív visszajelzés segített abban, hogy a bizalom az újdonsággal szemben egyre inkább fokozódjon.

Homeo Sapiens: Említenél nekünk egy-két esetet, melyek ezt a bizalmat megalapozták! 

Dr. Veress Csaba: Természetesen. Az egyik eset, amikor egy család fordult hozzám, megfelelő terápiát keresve, mondván, hogy gyermekük lázas és kezdődő tüdőgyulladás jelei mutatkoznak nála. A homeopátiás szereket nem ismerték, de szerencsére nyitottak voltak az újra, és elfogadták az ajánlásomat. A gyermeket Ferrum phosphoricummal kezdtük kezelni, és a láza lement; innentől kezdve a további tanácsaimat is természetesen elfogadták. Ennek kapcsán megemlíthetem, hogy egy úgymond újítást is bevezettem: a „forró hetes” mintájára a „forró hármast” kezdtem alkalmazni, és bizton állíthatom, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket!

Azok számára említem, akik nem ismernék; a „forró hetes” a 7-es Schüssler só tablettáinak forró vízben való feloldása, ezt kell kortyolgatva 1-2 óra alatt elfogyasztani. A másik esetben kimondottan az arcdiagnosztika sietett a segítségemre. A táránál voltam, amikor egy páciens valamilyen gyógyszert kért. Én közben, szinte önkéntelenül, vizsgálódni kezdtem, és azt vettem észre, hogy súlyos vérszegénység tüneteit lehet rajta felfedezni. Ezt udvariasan közöltem vele, és kiderült; rákbetegsége után nemrég esett át a szervezetet megerőltető kezeléseken. Ferrum-készítményeket ajánlottam neki. A kezelés bevált, „törzsvendégként” üdvözölhetjük, és az óta is örömmel veszi, ha újabb ötletekkel állok elő egészsége (fel) javítása érdekében.

Homeo Sapiens: Mi a véleményed a napjainkban a homeopátiát érő újraéledő támadásokról?

Dr. Veress Csaba: A homeopátiának mindig is voltak és lesznek hívei és ellenzői egyaránt. Természetesen sajnálattal olvastam a Nagy-Britanniában, főképpen Skóciában kiéleződő konfliktusokról. Aki erről naprakész információval szeretne bírni, annak ajánlom, hogy olvassa el a medicalonline.hu portálon az ehhez a témához kapcsolódó írásokat. A mi feladatunk ebben az esetben – a munka és a tájékoztatás. A pontos, szakszerű munka és az, hogy az eredményeket mi is megfelelő csatornákon kommunikáljuk és a széleskörű tudományos ismeretterjesztés feladatát is amennyire tőlünk telik felvállaljuk.

Homeo Sapiens: Összegezve tehát akkor Te miben látod a Schüssler sók , illetve általában a homeopátiás szerek pozitívumait, „bizonyíték” jellegét?

Dr. Veress Csaba: A sók esetében azt emelném ki először, hogy nem egy helyre (lokálisan) hatnak, hanem globálisan fejtik ki hatásukat. Egyszerre több ásványi só is alkalmazható és váltakozva lehet őket használni. Másodszor a talán semlegességként aposztrofálható jellemzőjét – gyermekeknek születésüktől adható, várandós nők és kismamák is szedhetik, káros mellékhatásaik nem ismertek. Utóbbiak természetesen vonatkoznak az összes homeopátiás készítményre is, ez mindegyiknek az erőssége. Még egy megjegyzés: meggyőződésem szerint mind az allopátiás, mind a homeopátiás gyógyításban a hangsúlyt mindinkább át kellene helyezni a kezelésről a prevencióra, a  hatékony megelőzésre.

Homeo Sapiens: Úgy gondolom, sok hasznos dolgot megtudhattunk, köszönöm a beszélgetést!

Unger Zsolt

Dr. Veress Csaba

1996-ban végeztem Marosvásárhelyen, a Gyógyszerész Karon. 2003-ban kezdtem érdeklődni a homeopátia iránt, amikor sikerült Pollensszel megfékezni az allergiámat.A nagy áttörés 2008 októberében a Schüssler-féle sók megismerése jelentette, ami egy új irányt jelentett számomra a gyógyításhoz. Azóta is rendszeresen alkalmazom Schüssler terápiás rendszerét, melynek sikerességét a betegek igazolják.


Megosztás a Facebook-on