III. helyezett

Horváthné Oroszi Andrea: Calendula

Egyszer a kislányunk ötéves korában elkapott egy hányás-hasmenéses vírust. A háziorvosunk tanácsai szerint diétáztattam, de az állapota egyre csak romlott. Szegénykém annyira ki volt merülve, hogy negyedik nap már a nevét sem tudta megmondani. Inni nem kért, nem volt szomjas, ha kortyoltattam, kijött belőle. Utolsó esélyként felhívtam a kisfiam egyik osztálytársának az anyukáját, aki homeopata orvos. Ő azonnal magához rendelt szerért és ellátott instrukciókkal. Egy korty Sulfur C30-at adtam a lányomnak elsőként hazatérésem után, majd fél óra múlva China C30-at. Izgultam, hogy ezek a kortyok benne maradjanak. Késő este nyitott szemmel, kimerülten feküdtem a sötétben a beteg csemetém mellett. Lelki szemeim előtt láttam magunkat a kórházban, infúzióra kötve, amikor Nórikám egyszer csak felébredt és megszólalt: – „Anya, kérek vizet, szomjas vagyok!” Megkönnyebbült zokogás tört fel belőlem. Óvatosan kortyoltattam, ami már benne maradt. Onnantól kezdve egyre jobban lett. Egy-két napig adtam még az ajánlott szereket és hamarosan teljesen rendbejött.

Ha a homeopátiát kritizáló, bántó véleményt olvasok, vagy hallok, mindig ez az eset jut az eszembe és hirtelen könny szökik a szemembe. Ezt nem sikernek, hanem csodának nevezem. Néhány korty információval teli víz mekkora pozitív változást tud létrehozni egy betegségtől meggyötört szervezetben.

Ez az eset megváltoztatta az életemet. Szépen lassan megismertem a homeopátiás szerek nevét, alkalmazási területét. Megtanultam a kérdéseket, amelyek az adott helyzetben segítenek megtalálni a legmegfelelőbb szert. Első korty után figyelni: mi javult, mi romlott, mi lett más. Legközelebb a tünetek ismételt jelentkezésekor kellett kortyolni.

Azt éreztem, megtaláltam a nekem való gyógyítási módot. Hihetetlen szenzitív lettem minden állapotbeli változásra. Sokszor a gyermekeim agyára mentem a látszólag értelmetlen és első hallásra nehezen megválaszolható kérdésekre, hiszen el kellett gondolkodni rajta, meg kellett figyelnie önmagát. De szépen hozzászoktak. Sőt, már maguk kérték, ami segített korábban. Nem egyszer előfordult, hogy Ádám délután, suli után kimerülten ledőlt a kanapéra, majd kikiabált a konyhába: – „Anya, keverj nekem foszforsavat légy szíves!” Ivott egy kortyot és kb. fél óra múlva energikusan vetette bele magát a játékba.

Én kisgyermekkorom óta krónikus felsőlégúti betegségben szenvedtem. A gyerekorvosom már a köhögésemről megismert. A fülem mindig begyulladt, arcüreggyulladásom volt, a manduláim, nyirokcsomóim megduzzadtak és állandóan hetekig köhögtem. Ezek a betegségek felnőttkoromban is minden ősszel és télen jelentkeztek. Ez azonban már csak múlt. Jónéhány év kellett hozzá, de sikerült. Több alkati szerem is volt az idők folyamán, amelyeket két-három hetente kortyoltam.

Mostanában már az elején próbálom elkapni a folyamatot. Ha érzem az ismerős kezdő tüneteket a torkomon és a fülemen nyeléskor, akkor egy kétórás kúrával kezdek. Elszopogatok negyedóránként egy Nr.3. Ferrum phoshoricum Schüssler só tablettát D12-es potenciában. Van, amikor már ennyi is elég, ahogy elejét vegyem a betegségnek. (Hadd ragadjam meg itt az alkalmat, hogy kifejezzem rajongásom a Schüssler sók iránt. Sőt!!! Ez már SZERelem!) Ha a sókúra nem hoz érdembeli javulást és komolyabb dolog kezdődik, akkor jönnek a torokszerek. Mindig az oldaliságot figyelem: ha a bal oldalon érzem a nyeléskori fájdalmat, akkor a Lachesis C30, ha jobb oldalon, akkor a Lycopodium C30, ha nincs különbség, szinte mindenhol érzem a fájdalmat, akkor a Mercurius C30 a befutó. Ha a füleim fájdalma és a nyirokcsomók duzzanata a vezető tünet, akkor Hepar Sulfuris C30-t kortyolok. Az egyik szakirodalom szerint Ő a természetes antibiotikum. Nálam többször is bizonyított! Az orrváladék megjelenésekor nekem az Arsenicum Album C30, a Hydrastis C15, vagy a Kalium Bichromicum C30 szokott segíteni. Mivel minden betegség másként zajlik, nincs állandó sorrendje a szereknek, de szerencsére a beváltaknak van listája. Ezáltal a folyamat hosszát néhány napra le tudom redukálni úgy, hogy az életenergiám mindvégig fenn tudom tartani. A sort mindig a Phosphorus C30 zárja, vele a tüdőgyulladás kialakulásának lehetőségét is csírában elfojtom.

Azt hiszem, az a legnagyobb homeopátiás sikerem, hogy már hosszú évek óta sikerül elkerülnöm a három-négy hétig tartó, rekeszizomlázat okozó köhögést, amely kislánykorom óta minden ősszel és télen kínzott és a rendszeresen jelentkező arcüreg- és fülgyulladást is.

Amióta találkoztam a homeopátiával, jónéhány szerrel ismerkedtem meg. Sokszor előfordult már, hogy egyszerűen csak beugrott annak a golyócskának a neve, amelyre az adott pillanatban szükségünk volt, anélkül, hogy túlgondoltam volna a jelentkező tüneteket.

A jól bevált szereink nélkül sehova sem indulok el. Szerencsére nem maradtak itthon akkor sem, amikor síelni mentünk nyolc évvel ezelőtt Ausztriába. Az utolsó lecsúszáskor a kislányunkat szó szerint elgázolta egy debreceni fogorvos. A hatalmas csattanás után szegénykém térdre rogyott, az orrából folyt a vér, a felső ajka felrepedt és erős ütést kapott az első két foga. Micsoda humora van a sorsnak. A szállásra visszaérve azonnal forró drótos segítséget kértem a homeopata orvosunktól. Az Arnica montana-t és az Apis mellifica-t ajánlotta. A gázoló doki este ellátogatott hozzánk a szállásunkra és megkért bennünket, hogy otthon egy fogorvossal hidegpróbával vizsgáltassuk meg a fogait, hogy életben maradtak-e. Azt mondta, ha beszürkülnek, akkor elhaltak. Hála a gyors homeopátiás kezelésnek, ez nem történt meg. Mindkét foga életben maradt.

Ahogy írom ezeket a sorokat, számos „sikertörténet” jut még eszembe, de sajnos arra most nincs lehetőség, hogy mindet megosszam. De talán még kettő belefér.

Volt egy időszak, amikor vasárnap délutánonként úszásoktatásra jártam a gyerekeimmel. Úgy kellett elindulnunk otthonról, hogy minden házifeladat kész, a vacsora megfőzve és mindenki úszócucca hiánytalanul bepakolva. Ugye nem árulok el nagy titkot, hogy a pulzusom a normálisnak minimum a másfélszerese volt. Egyszer az a gondolatom támadt, hogy bekapok két golyócska Nux Vomica C15-t. Mire huszonöt perc múlva a medencébe csobbantam, lenyugodtam. A tanárnő megkérdezte: “Hát Te meg mit szedtél be, hogy ilyen nyugodtan, kapkodás nélkül kartempózol?” „Ráhibáztál. Bekaptam egy homeopátiás bogyót” – válaszoltam. “Na, akkor ezek után mindig vegyél be óra előtt belőle”. Ez a szer azóta is mindig nálam van. Ha nem tudok este elaludni a fejemben lévő százsávos autópályán száguldozó gondolatok miatt, ha nagy a feszültség bennem, vagy ha bepánikolok az összetettebb, rövid határidejű munkáktól, elszopogatok két kis golyócskát. Mindig segít!

Egyszer a kutyánk a kertünkben egy gyík után kapott és letörte a farkát. A pórult járt kis hüllő természetesen elszaladt, a farok azonban még ott ficánkolt egy darabig. Lina ott áll felette és csak nézte a mozgó valamit. Hogy mi történt, a mai napig nem tudom, de a kutya egyszer csak tántorogni kezdett és nem tudta a mozgását kontrollálni. Nagy nehezen feltereltem a teraszra, kihívtam a férjem a házból, hogy segítsen. Lina nem nagyon tért magához, hiába simogattuk, ölelgettük, beszéltünk hozzá. Ekkor eszembe jutott a pánikszer: az Aconit C30. Gyorsan beszaladtam érte és tettem két golyót a szájába. Mivel rutinos homeopátia fogyasztó, nem volt gond a bevétellel. Körülbelül húsz perc múlva teljesen magához tért.

Nagyon bízom abban, hogy ezen szelíd gyógymódot egyre többen fogják a jövőben megismerni, felismerni a nagyszerűségét és alkalmazni a mindennapokban. Ha tehetném, az iskolákba kötelező tananyagként írnám elő a leggyakrabban használt homeopátiás szerekkel való megismerkedést a biológiaóra keretén belül.