A természet, mint tanítómester | Homeopátiás Öntevékeny Baráti Kör

A természet, mint tanítómester

Hahnemann az Organonban azt írja, kerüljük a teoretizálást, mi a betegség, gyógyulás stb. Abban biztosak lehetünk, hogy a szervezetünk egyensúlya, mely egészséghez vezet, fel- és leépítő folyamatok egyensúlyából áll. A bőr, mely e sorok gépelésekor a klaviatúrát érinti 1 hónap elteltével a periódusos rendszer elemeinek szintjén teljesen lecserélődik, azaz egyetlen szén-hidrogén- nitrogén sem lesz már „mostani”. Ez az egyensúly, hogy felépítünk, és leépítünk, szükséges az egészségünk megőrzéséhez. És hogy ezeket az alapfolyamatokat hol és hogyan tanulmányozhatjuk? Először is menj vissza „gyerekbe”, és csodálkozz rá  a tavaszi természet ébredésére! Ha teheted válassz ki egy növényt – ami lehetőleg nem örökzöld -, és figyeld a természet örök körforgását. Most a duzzadó rügyeket, majd a levelek-virágok kibomlását, és eljön az ősz is, mikor hiába tartóztatjuk őket, a levél lassan aláhull. Mi emberek szeretünk elfeledkezni a természet alaptörvényeiről, fölé helyezni magunkat, vagy téziseket gyártani. Tavasz-nyár-ősz–tél és megint tavasz…

Sokat tanulhat az, aki csendben csak figyel.

dr. Farkas Orsolya
homeopata orvos


Megosztás a Facebook-on