Sütő Enikő: „Schüssler-sóval alszom el!”

 

A gyönyörű ex-modell-üzletasszonyról köztudott, hogy nyitott az alternatív gyógymódokra, rendszeresen méregteleníti szervezetét, és csak a legvégső esetben nyúl komolyabb gyógyszerek után. Magazinunk olvasóinak mesél ezúttal arról, hogyan ismerkedett meg a homeopátiával!

Az idő múlása alig észrevehető az arcán. Alakja ma is olyan, mint az egykori Fabulon plakáton, melyen megismerte az ország. Úgy tűnik, Enikő nem áll harcban a ráncokkal, és sugárzik belőle a lelki harmónia. Nem csoda, hiszen rengeteget foglalkozik saját személyiségfejlődésével. Arról mesélt, hogyan fedezi fel, milyen lelki okok betegítik meg a szervezetet, és hogyan segíthet a gyógyulásban a homeopátia!

Akut probléma vezette a holisztikus szemlélet felé

Enikő tíz éve merült el az alternatív orvoslás rejtelmeiben, amikor több szakember azt tanácsolta, műtéti úton távolítsák el epekövét. „Tudtam, hogy nem szeretnék műtőasztalra feküdni. Nem azért, mert féltem a beavatkozástól, hanem mert tisztában voltam vele, az epehólyagra szükség van. Fontos a hormontermelés szempontjából, ezért híznak meg sokan az eltávolító műtét után. Egy orvos hívta fel a figyelmem az epekövesedés fizikai okára: reggel nem ürítjük ki az ott összesűrűsödött folyadékot, majd később sem stimuláljuk a szerv működését. Tanácsára komoly diétába kezdtem: esténként fekete retket ettem, reggel pedig tojás került a tányéromra. Tudtam, az epeproblémám időzített bomba, meg kell akadályoznom az állapotom romlását” emlékszik vissza. Mindeközben érdeklődni kezdett a betegségek mögött húzódó lelki okok feltárása iránt. „Tisztában voltam vele, hogy a betegségem egyfajta mentális üzenet, mely egy problémára hívja fel a figyelmet. Nem véletlenül alakult ki az epekövem, minthogy az sem véletlen, hogy nem született gyermekem. Az epekő legtöbbször elfojtott haraghoz köthető, így ebben az irányban kellett kutakodnom. A lelki okokat is figyelembe véve és a diétának köszönhetően egy fél év alatt eltűnt a kövem, így elkerülhettem a műtétet.”

„Nem vagyok hajlandó Schüssler-sók nélkül élni!”

Enikőnek néhány évvel ezelőtt újra visszatért az epeproblémája, amikor ellátogatott egy Schüssler-féle arcdiagnosztikára. „Nem szóltam semmit az epebántalomról, de amint rám nézett a doktornő, és megvizsgálta az arcomon található apró ráncokat, barázdákat, azonnal megállapította az epekőre való hajlamot. Dermedten ültem a székben, mert nem számítottam rá, hogy ez a fajta diagnosztika ilyen gyorsan és pontosan képes rávilágítani a szervezetben zajló folyamatokra. Arra is felhívták a figyelmem, hogy az emésztőrendszeremre kell a leginkább odafigyelnem. Ez hatalmas visszaigazolás volt arra, hogy a módszer hiteles és jól működik.” Enikő a doktornő javaslatára elkezdett Schüssler-sót szedni, mellyel elkerülte az újabb epekő kialakulását. „Azóta nem mondok le a homeopátiás készítményekről, mert ezekkel eredményesen, sokszor a komolyabb beavatkozásokat is kikerülve gyógyulhatok.”

Altató helyett homeopátia

„Évek óta csakis füldugóval tudok álomba merülni, és egy ideje komolyabb alvásproblémákkal is küzdöttem. Az altató persze szóba sem jöhetett!  Mivel egyszerre háromféle Schüssler-sót lehet szedni, úgy gondoltam, kipróbálom, hátha könnyebben elszenderülők a homeopátia segítségével. Az 5-ös, Kalium Phosphoricum szert veszem be, ha éjszaka felébredek. A nyelvem alá teszem, és segítségével hamar elalszom. Kismamáknak is adható, teljesen ártalmatlan, ám annál hatékonyabb szer.” Enikő a gyulladásokat is inkább homeopátiás golyócskákkal csillapítja. Antibiotikum után szinte soha, csakis végső esetben nyúl. Egyetlen egyszer vett be gyógyszert, amikor begyulladt a foga egy nyaralás alkalmával. „A gyógyszerek inkább azonnali „tűzoltásra” alkalmasak, az akut gyulladásokat hatékonyabban orvosolja a homeopátia. A homeopátia segít a megelőzésben is, a holisztikus szemlélet szerint emellett érdemes feltárni, hogy milyen lelki ok vezetett a betegség kialakulásához. Meggyőződésem lett, hogy az ember képes a saját szervezetét megbetegíteni. De arra is rájöttem, hogy szintén képesek vagyunk meggyógyítani magunkat!”

Dienes Angéla


Megosztás a Facebook-on