Szinetár Dóra: „A gyógyszeres szekrényünk neve akár az is lehetne: Homeopátia A-tól Z-ig”

Interjú Szinetár Dóra színművésznővel

A számtalan fellépés, lemezkészítés és felkérés mellett nem sajnálja az időt, hogy belemélyedjen a homeopátiába, vagy az élelmiszerek címkéit böngészve a legegészségesebb fogásokat tegye családja asztalára. Odafigyel testi-lelki egyensúlyára, ez a belőle áradó harmónia titka.

Kisfián a Belladonna segített

„A homeopátiával több mint tíz éve ismerkedtem meg, amikor Marci három éves volt. A falunkban rendelő doktornőről már az első alkalommal kiderült, nyitott gondolkodású asszony. Elmesélte, hogy elvégzett egy homeopátiás tanfolyamot, úgyhogy ha gondolom, szívesen megosztja velem, mit tudnak ezek a kis golyócskák” emlékszik vissza a művésznő. Hamarosan be is kellett vetnie az újonnan megszerzett tudást, mert kisfia belázasodott a születésnapján. „Először tudatosult benne, hogy ajándékot fog kapni, nekem pedig határozott anyai megérzésem volt, hogy csak az izgalom mindennek az oka, nem beteg a gyerek. Bár édesapám előszedte jól bevált piruláit, elhatároztam, hogy Belladonnával próbálkozom. Óránként adtam Marcinak, és a második adag után a láza 38.5 fokról szépen lement. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hogy saját ismereteim alapján el tudtam mulasztani a bajt, és végül jó hangulatban ünnepelhettünk” meséli.

A holisztikus szemléletben hisz

„A fizikai tünetek mögött minden betegség kiindulópontja egy lelki probléma. Ha a gyerek papucs nélkül járkál a hideg padlón, hamar megfázik, ez a fizikai ok, ám lehetséges, hogy egyébként nincs kedve iskolába menni, mert fél a dolgozatírástól. A homeopátia fizikai gyógymód, de nagyon szimpatikus benne, hogy a diagnózis felállításakor egyaránt számba vesszük a lelki és fizikai környezet hatásait. Ha a fiamnak piros a torka, megfigyelem, javul-e a hideg hatására, vagy inkább akkor, ha bejön a melegre. Zolival érdeklődésünk egyre inkább a keleti filozófiák irányába mozdul, egyikünk sem hisz a szervközpontú gyógyításban. Ennek ellenére minden tudományból használni kell, ami egyedülálló segítséget jelent! Ha a gyerekek betegek, elsőként a homeopátiához fordulok, már nyúlok is a Coryzalia-ért és a Homeogéne 9-ért. Majd megpróbálkozom a gyógynövényteákkal, a prizniccel, de ha hosszú távú szövődmény lehet a kockázat, nem vetem el az antibiotikumot sem. A fájdalommal szintén nem kínzom a családot. Tisztában vagyok vele, így jelzi a bajt a szervezet, de miután felhívta rá a figyelmünket, kár tovább szenvedni. Más pirulát viszont nem is tudom, mikor vettem be utoljára. A gyógyszeres szekrényünk neve akár az is lehetne: homeopátia A-tól Z-ig, csupán néhány levél fájdalomcsillapító és sebtapasz kap még helyet benne.”

Tudatosan készült a szülésre

„A fiam születése gyönyörű élmény volt, ám éreztem, sokkal könnyebben is mehetett volna, ha még inkább ura vagyok a testemnek” véli Dóra. Így amikor másodszorra teherbe esett, beiratkozott egy kismama homeopátia tanfolyamra. „Végig szedtem az ajánlott szereket vizesedés ellen, a szülés előtt tágulásra, görcsoldásra, méhösszehúzódásra, és rengeteget segítettek. Várandósan ráadásul sok gyógyszert nem is szabad bevenni, a homeopátiás bogyók viszont a legkülönbözőbb problémákra megoldást jelentenek. A tanfolyamon azt is megtudtam, milyen golyócskákat adhatok majd a kislányomnak csecsemőkorában. Aromaterápiát is tanultam, citromos-ánizsos olajjal masszíroztam Zorka hasát az óramutató járásával megegyezően, a hátát ellenkező irányban, így elmúlt a gyomorfájdalma. A citromolaj egyébként kiváló fertőtlenítő, és a hangyákat is elűzi” teszi hozzá a színésznő.

Zoli reggelenként biorántottát süt

„Nem sajnálom az időt és az energiát, hogy odafigyeljek rá, a családom tiszta, permetezőszertől, ízfokozóktól és mindenféle adalékanyagtól mentes ételeket fogyasszon. Persze nem szeretnék a szélsőséges biomozgalmakhoz csatlakozni! Ha hajnali egy órakor éhesek vagyunk, inkább megállok valahol, és veszek egy „magosnak álcázott” zsemlét, minthogy korogjon a gyomrom. Húst is eszünk, de az asztalra kerülő ételek alapanyagait igyekszem megbízható helyről beszerezni. A kolléganőmtől vásárolok házi tojást, szintén ismerőstől kapjuk a mangalicát, a zöldségeink pedig egy biokertészetből érkeznek. Vagyis amikor reggelire Zoli rántottát süt nekünk, ezek az alapanyagok kerülnek bele, így ízletes és egészséges étellel kezdődik a nap. A férjem sokáig légúti allergiával küzdött, amíg rá nem jöttünk, hogy a dobozos tej az oka. Azóta csak házi tehéntejet veszek, a gyerekeknek pedig rizstejből és cukormentes tiszta kakaóporból készítek italt. Marci és Zorka életét nem szabályozom szigorúan, észrevétlenül megtanulnak tudatosan étkezni. Fiam az iskolai büfében nem a parizeres fehér kenyeret választja, inkább a tönkölyzsemlét sajttal, cukros tea helyett pedig szénsavmentes ásványvizet kér. Zorka heti óvodai ebédmenüjét rendszeresen átfutom. Ha úgy látom, ugyanazt az ételt, amit a többiek esznek, elkészítem kicsit egészségesebb formában, és beviszi magával a kislányom. Megpróbáltam azért is harcolni, hogy a gyerekek az óvodában ne fehér kenyeret kapjanak, hanem ugyanattól a cégtől magos, tönkölypékárut rendeljenek- egyelőre kevés sikerrel. Nem akarom megváltani a világot, de a családom egészsége mindennél fontosabb.”

Dienes Angéla


Megosztás a Facebook-on